Ladja Lucija, Avant d.o.o., Most na Soči, Lavričeva 2a, 5220 Tolmin, Slovenia, tel.: +386 5 388 13 05, GSM: +386 41 698 561, email: avant@t-2.net

Lucija hajó

A Lucija hajó 30 m hosszú és a két fedélzetén 100 utas találhat ülőhelyet. Az Isonzó folyón, illetve a Most na Soči mesterséges tavon hajózik már 1993 óta, és évente 20-25 ezer turistát szállít.

A hajókapitány, az „öreg tófarkas” a hajózás közben az utasokat megismerteti a helyi szokásokkal, szól néhány szót a vízi madarakról, illetve az isonzói pisztrángról – az óriáshalról, de kedvence a gyerekeknek is, hiszen a kormányhoz invitálja őket, fejükre helyezi a kapitányi sapkát és megengedi neki, rövid időre „vezessék a hajót”. A hajóút közepén a kapitány hirtelen megállítja a hajót, az utasoknak megmutatja a sziklákban rejtett barlangot, majd elmeséli nekik a sárkányról és a királylányról, valamint a tó keletkezéséről szóló legendát. Ne aggódjanak, a legendának szerencsés befejezése van. Ezután a hajó visszatér a kikötőbe.

A Lucija hajó kikötője kb. 500 métere található Most na Soči központjától, a hajózható tó középpontjában. A tó megtekintését két részre osztottuk, az északi és a déli irányra.

Déli irány: a hajó A Doblar erőműhöz hajózik és visszatér a kikötőbe. A hajózás kb. 60 percet tart.
Északi irány: A hajó az Isonzó és a Tolminka folyók torkolatához hajózik, majd visszatér a kikötőbe. A hajózás kb. 60 percet tart.

MENETREND
dél
észak
dél
észak
HÉTFŐ
Zárva (csak bejelentett csoportok számára)
KEDD
12.30
14.00
SZERDA
12.00
13.15
14.30
15.45
CSÜTÖRTÖK
12.00
13.15
14.30
15.45
PÉNTEK
12.00
13.15
14.30
15.45
SZOMBAT
11.00
12.30
13.45
15.00
16.15
17.15
18.15
VASÁRNAP
11.00
12.30
13.45
15.00
16.15
17.15
18.15

ÁRJEGYZÉK
FELNŐTTEK
5,00 €
GYEREKEK 1O ÉVES KORIG
2,50 €
GYEREKEK 3 ÉVES KORIG
gratis

KEDVEZMÉNYEK
Ha Ön ebéd mellett is dönt, mindkettő irányban az említett árak érvényesek.

CSOPORTOK
Csoportoknak 10 %-os kedvezményt nyújtunk (kötelező az előzetes foglalás), az utazási irodák pedig további kedvezményeket nyújtunk. Hívjon fel (+386 5 381 31 00), küldjön faxot (+386 5 381 31 01), vagy E-mailt (avant@t-2.net) és elküldjük Önnek ajánlatunkat, illetve reklámanyagunkat.

EBÉD ÉS VACSORA A „LUCIJA” HAJÓN
Étlap

Marhahúsleves levestésztával
Csirkeszeletek bécsi módra (150 g) vagy
Rostonsült sertéskaraj
(150 g)
Hasábburgonya
Vegyes saláta
Fagylalt vagy kávé

9,00 €
Gyermekmenü
Csirkeszeletek bécsi módra (100 g)
vagy
Rostonsült sertéskaraj
(100 g)
Hasábburgonya
Fagylalt
5,00 €
Rostonsült pisztráng köretekkel (300 g)
Bécsi szelet
7,50 €
Csirkeszeletek bécsi módra
(150 g)
Bécsi szelet
7,00 €
Zöldséges tál
7,00 €
Hasábburgonya
1,50 €
Vegye saláta
2,00 €
Ladja Lucija, Avant d.o.o., Most na Soči, Lavričeva 2a, 5220 Tolmin, Slovenia, tel.: +386 5 388 13 05, GSM: +386 41 698 561, email: avant@t-2.net